Nagyon, nagyon rég olvastam. Oké, ez így hazugság.. Tavaly decemberben, karácsony előtt végeztem a könyvvel, és azóta halogatom, hogy írjak róla. Valódi indokom nincs, egyszerűen csak lustaság, és az események kedvezőtlen alakulása. (Értsd: mindig lett volna jobb dolgom is, így inkább afölött ültem órákat, bambulva ki a fejemből.)
De térjünk vissza a könyvre. Története egyszerűen kezdődik, a hidegháború idején egy kutatóintézetben baleset történik, 8 ember megsérül, majd hazamennek. Aztán innentől alakulnak az események kicsit nyomasztó, de mégse körmötlerágós stílusban.
Ez tipikusan az a mű, ami már az elején felcsillantja mit is tud, a történet szép kerek (bár a vége számomra túl hamar eljött), frappáns befejezés, ami kell. Fontos megjegyezni, hogy bár csak egyszer olvastam el, és az is bő egy hónappal ezelőtt volt, még mindig tisztán emlékszem a történetre annyira jól van tagolva a könyv.
Még valami. A borító megtévesztő. Én ugye kerülök minden ízeltlábút, és a borító azt sugallja, hogy ebben hemzsegni fognak. Nem lövök le poént azzal, ha elmondom, hála az égnek nincsenek benne:)
És akkor most jöhet a következő Philip K. Dick mű, mert nagyon megtetszett a stílusa:)
(A könyvért pedig újfent Helyna ismerősömnek jár a köszönet!)

Helyna ismerősöm ajánlotta ezt a könyvet, akinek egyik kedvence, és nekem is a szívembe lopta magát.
A történet ott kezdődik, hogy a Földbe csapódik egy aszteroida, jópár ember halálát követelve, és ezzel megalakul az ŰRVÉDELEM program. Nem, ez inkább az előzmény, az igazi történet ott indul, hogy ez a program azonosít egy aszteroidát, amiről kiderül, hogy egy szabályos henger. Miután különböző műszerekkel felmérik, egy kutatóhajót, az Endeavour -t küldik, hogy derítse ki mi-hol-miért-hogyan, fejtsék meg a titkait, és esetlegesen a benne élő életformákkal vegyék fel a kapcsolatot.
A stílus scifi, a kicsit könnyedebb fajtából. Úgy kb a 20., 30. oldaltól teljesen magával ragadja az embert, és olvastatja magát. Egyedüli hullámvölgynek a Ráma bizottságot éreztem, a szerkezet leírása mellett túl kevés képzelőerőmet használta a teremben tartott tudományos értekezés:) A Ráma leírása fantasztikus lett, néha talán még túl jól is, 1-1 részének képi leírásánál vakartam a fejemet, hogy most ezt hogyan, de pár bekezdéssel (olykor pár oldallal) késöbb világossá vált mit is akart az író.
Sokak szerint a most futó (egyébként botrányos teljesítményt nyújtó) Stargate: Universe egyik jelenetét innen nyúlták. Ebben valószínüleg igazuk is van, bár az én fejemben a könyvben lezajló jelenet sokkalta misztikusabb, és szebb. (Sejtelmes fogalmazás spoiler kikerülése végett történt.)
Szóval olvasás és scifi kedvelőknek ajánlom:)

Újabb félév, újabb Ubuntu, így újabb frissítés, majd róla bekezdés.
A frissítés ugye voltaképpen szűz telepítés, és még csak netbookon végeztem el, de így is tanulságos volt. A telepítés gyorsan zajlott, csak egy tipikus felhasználó által generált hiba miatt szakadt meg: véletlen rányomtam a kilépés gombra úgy 60%-nál, így kezdhettem elölről:$ Beállítások terén semmi szokatlant nem csináltam, talán annyi, hogy a home könyvtárat kódoltatom a géppel, ami ugye védelmet nyújt, ha netán ellopnák a netbookot (jobb félni, mint megijedni).
Bár a telepítés gyors volt, egy tipikusan az MSI Wind-okon lévő bug már akkor is az őrületbe kergetett: Amikor megváltoztatom a képernyő fényerejét, vagy felbontást váltok, vagy elindul a grafikus felület, vagy a képernyőkímélő kapcsol be/ki, akkor a fényerő elkezd táncott járni, és fel-le ugrál. Olykor ez 3 percig is eltart, és nem elég, hogy ez a fajta diszkófény nagyon zavaró, de a processzort (gondolom főként a buborékablak frissítése miatt) folyamatosan 50%-on használja, így a programok használata még viccesebb élménnyé válik. A Gnome-Do program előhívása az, ami félmegoldásként használható, mivel valamilyen oknál fogva leáll a villodzás, de őszintén szólva nem szeretném ha hosszútávon így maradna.
Másik nagyon zavaró hiba a Firefox-hoz köthető, ugyanis nem jegyzi meg az eszköztárak helyzeteit és kiegészítők beállításait. Ez főként azért bosszantó, mivel a 3.5 -ös Firefox támogatja a Mozilla Weave kiegészítőt, ami lehetővé teszi, hogy a különböző beállításokat több gépen szinkronizáljuk, de így ez is eléggé használhatatlan. Ezek után már csak kisebb kellemetlenségnek mondható, hogy a lapfüleket is meg kell nyitni minden indításkor, mivel ezeket sem menti el, dacára a beépített munkafolyamat-kezelőnek.
Nézzük, mit nyújt a "Karmikus Koala" a bugokon túl.. Az értesítési ikonok letisztultabbak, az alap téma és a bejelentkező képernyő szintúgy megújult. Ezek mind-mind grafikai, és pozitív dolgok. És itt kb meg is állhatunk a csodákban, mert nem tudok sorolni jó újdonságokat. Az Ubuntu One-t nem használom, mivel a Dropbox kényelmesen integrálódik a rendszerben, és van Windows-os kliense is. Empathy és Totem 2 katt után törlődött a rendszerből, és felváltottam őket Pidgin-nel és Mplayer-el. És míg sokak szerint érezhetően gyorsabb az Intel vga driver, addig nálam ebből sem lehet semmit érezni.
Amik az előző telepítésnél előjöttek, és most mégis kimaradt a telepítésből: A Screenlet-eket nem használom. Hiába tetszetősek, az Asztalra sosem nézek, így csak feleslegesen zabálnák az erőforrásokat. A Quake stílusú Terminált se hoztam létre, ezt se használom elég régóta, mivel nem állt kézre. Prism-et se használom már, a Firefox-ban mindig nyitva (a Faviconizetab bekapcsolásával és a Tab Mix Plus Freeze tab funkciójával) a Google Reader és a GMail. Torrentek terén szakítottam az rtorrent-el, már egy ideje Deluge-t használok. Okot nem tudok, valamiért szükségem volt rá, és azóta megmaradt.
Összességében véve nem vagyok megelégedve a rendszerrel. Bár működik, néha béta állapotot tükröz egy-egy cselekedete, és emiatt az utóbbi 3 év ubuntuzás óta először gondolkozom azon, hogy az Ubuntu-t ténylegesen felváltsam egy másik nagy disztribúcióval. Aztán meglátjuk még, hogy "mit hoz a jövő"..

Szeretném minden kedves olvasómnak bemutatni legújabb szerzeményem, a Hullamerevség blogot.
Az ötlet cojsz ismerősöm és az én agyamból pattant ki, de persze nem eredeti, hisz már pár sorozatban elsütötték: erről szól az HBO Született Lúzer c. sorozata, illetve a Dead Like Me (itthon Haláli Hullák) is valami hasonlóval operált. Ilyesmit próbálunk itt is csinálni: a blogon (mármint azon) szarkasztikus, néha vicces, néha véres, de mindenképp abszurd, rövid haláltörténetek fognak megjelenni remélhetőleg inkább kisebb, mint nagyobb időközönként. További példakép még a Darwin-díj, de amivel eltér a blog a díjtól, az az, hogy az itteni szereplők néha nem érdemlik majd meg az elkerülhetetlen véget, és nem a saját ostobaságuk miatt kerülnek ilyen helyzetbe.
Az indulást mostanra időzítettük, mivel akartunk magunknak hagyni egy kis kreatív teret, legyen idő történetek megalkotására. Szóval augusztusban megszületett az ötlet, és szeptemberben döntöttünk el, hogy a csúsztatott kezdés a javunkra vállhat. Ebben az a vicces, hogy az időpont megválasztása csak egy távoli, de mégse túl messzi hónap elsejét jelöltük ki. Az, hogy ennél alkalmasabb időpontot keresve se találtunk volna, eszünkbe sem jutott.
Remélhetőleg jó sokáig fog élni a blog, és nem csak a mi kifacsart fantáziánk lelőhelye lesz, hanem kellemes szórakozást fog nyújtani az olvasóknak!:))

A The West Wing azon kevés sorozatok egyike, amit hajlandó vagyok/voltam magyarul nézni. Igazából még egy kisebb halmazba tartozik: olyan sorozatok, amiket csak magyarul tudok nézni. Hiába próbáltam már az első évadtól eredeti nyelven, nem állt rá a fülem, az agyam a dologra. Érdekesmód csak egy másik ilyen sorozat van, és az nem a SG-1, vagy X-Akták, pedig azokat többet láttam magyar tv-ben, mint Az elnök embereit. Szóval a másik sorozat a Studio60, de ennek valószínűsített okáról picit lejjebb.
A sorozat az USA elnöki kabinetjének mindennapjairól szól: a személyzeti főnökről és annak helyetteséről, a kommunikációs igazgazóról, a sajtószóvívőről, és persze az elnökről. A hét évadon át cserélődnek a szerepek illetve a szereplők, de nagyjából róluk szól a történet.
A sorozat kitalálója Aaron Sorkin. Ezelött volt már egy két évadot megélt Sports Night (Esti meccsek) nevű, egyáltalán nem rossz sorozata, illetve ezekután volt a Studio60, ami bár csak egy évadot élt meg, de ugyanúgy elismerésre méltó. És vissza is kanyarodtam a szinkron dologra: Azt hiszem, a történetvezetés és a karakterek stílusa az, ami miatt nem tudom angolul nézni ezeket a sorozatokat. Megmagyarázni nem tudom, egyszerűen egyiknél se jött be az angol hang, és másra nem tudom visszavezetni a dolgot. Visszatérve: Sorkin bácsi egy zseni. Mind az epizódokon (merthogy társíró is volt), mind a karaktereken érződik az átgondoltság, profizmus.
A hét évad alatt egyszer sem gondoltam azt, hogy egy gyengébb részt látok, még az utolsó évadban (amit már nem Sorkin csinált) is élveztem. Amit még meg akarok említeni, azok a vendégszereplők. Sok, nagyon sok színészt lehetett látni vendégszereplőként, akik más sorozatokban is feltűnnek. Matthew Perry, Mary-Louise Parker, Jorja Fox, Emily Procter, Terry O'Quinn, Oliver Platt, Ed O'Neill, mind-mind feltűnt kisebb-nagyobb szerepre. De ilyen téren a legfelsőbb bíró és annak helyettesének kinevezéséről szóló rész a kedvencem: A rész elején feltűnik Robert Picardo, majd mintha a pókerben a tétet emelnék a készítők, bedobják Glenn Close-t, és William Fichtner-t mint a rész két központi figuráját.
A főszereplők is jók voltak természetesen, kiemelkedőbb talán Bradley Whitford és Allison Janney volt számomra, de mind-mind nagyszerűek voltak.

Összességébe véve egy jól megkomponált "darab" tárul az ember elé. Egy zseniális, mégis néhol könnyed humorral fűszerezett sorozat, ami jó kikapcsolódást nyújt. Bővebben pedig a Wikipédián és comment:com-on lehet olvasni a sorozatról.

Nagy nehezen (nagyjából 2hónap alatt) kiolvastam Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe című könyvét. Nem azért nehezen, mert rossz könyv, ellenkezőleg. (Ez visszaolvasva eléggé hülyén hangzik, de seráfütty, inkább vegyük az elejétől az egészet..)
A Szövetség című filmben láttam a karaktert (mármint Dorian Gray-t), és már akkor érdekesnek tűnt, aztán sokáig az agyam egy eldugott zugában porosodott az emlék, de nemrégiben a film újra volt a tv-ben, így eszembe jutott, és így már csak a beszerzés/olvasás maradt hátra.
És itt jön a poénosabb rész, mert amikor rámjött, hogy elakarom olvasni, akkor SEHOL nem lehetett megvenni. Ha jólrémlik, egedül az egyik online áruházban lehetett megrendelni 3e Ft körül, ami annyira nem kecsegtető árcetli. Drága anyámmal az egész Múzeum körúton végigmentünk, hátha egyik antikváriumban leledzik egy példány, de nem igazán jártunk sikerrel. Mi több, egyik eladó azt taglalta, hogy nagyon sokan keresik mostanában, így valószínüleg az ELTE BTK-n (szintúgy ott van a körúton) valamelyik kurzuson kötelező olvasmánnyá lépett elő. Nagy nehezen sikerült megrendelni az antikvarium.hu-n, és pár nap múlva már érte is lehetett menni. 700 Ft-ba került, ami úgyérzem eléggé jelképes összeg. Régi, szép állapotú könyv, de sajnos se kiadót, se kiadási évet nem tüntettek fel rajta.
Poénlelövés nélkül egy rövid ismertető: A 19. században játszódik, egy fiatalról szól, aki nagy pénzt örököl, és felbérel egy festőt, hogy készítsen róla egy arcképet. Ez a kép szépségével megigézi mind a festőt, mind annak legjobb barátját, mind a megrendelőt. A kép végül Dorianhez kerül, és felfedezi, hogy míg ő maga megtartja fiatal szépségét, a kép öregszik...
A könyv egyébként olvastatja magát. Az elején megkell szokni a régies mondatstlust, de ha ehhez hozzászokik az ember, akkor onnantól nagyon élvezetes a könyv. Igaz, a második harmad végén volt egy olyan 20 oldal, amit vontatottnak éreztem, illetve a vége amolyan "most 5 oldalban elkell varrnom a szálakat" megoldásnak tűnt nekem, de ezutóbbi talán a főhős egyéniségéből adódóan akár zseniálisnak is nevezhető.
Összegezve élveztem a könyvet, mert jól mutatta be az 1800-as éveket, és a történet is eléggé érdekesen alakult. Ajánlom azoknak, akik.. Hát voltaképpen bárkinek ajánlom, szóval uccu neki:)

Az ott kezdődött, hogy feliratkoztam már jóanno feliratkoztam doransky feed-jére, mert jó írásai vannak webes témában.

Aztán adódott, hogy létrehoztam a tumblr oldalamat, bpcity poston felbuzdulva. Ezt kb 2 hétig frissítettem folyamatosan, azóta se igazán használtam, mert elég nehézkesnek tűnt számomra postok kirakása. (Igen tudom, nem vagyok normális, a lehető legegyszerűbb a felülete. Nekem a javascript-tel tömött oldal minden volt, csak nem egyszerű, sajnálom.) Ezen lehet változást fog hozni a nemrég megismert asztali alkalmazás, de ez majd elválik idővel, és ha úgy adódik hogy kuka lesz a tumblr oldalam, akkor sem hullajtok könnyet érte.

Részben a tumblr-höz hasonlóan hanyagoltam ezt a blogot is, itt is a sok javascript zavart, és ez erősen befolyásolja a post megírására való szándékot:) (Álom pedig egy rendes desktopos admin program, de ezért nem fogok embert ölni:). Lényeg a lényeg, elhagyom ezt a formát, és átköltözök posterous-ra. Ja igen, doransky úgy jön a képbe, hogy most az ő postjáinak (első és második) olvasásakor gondolkoztam el a váltáson.

Miért jó a posterous? Azért, mert írok egy mail-t a post@posterous.com -ra, és máris kipostolja. Ebben akár lehet csatolmányként kép, videó, dokumentum (sajnos leginkább msoffice-t támogat, az openoffice formátumait nem), ugyanúgy megjeleníti. Ami még jó dolog, hogy importálható bármilyen blog (de tényleg majdnem bármilyen), így az itteni bejegyzések (1-2 kivételével) ott is megtekinthető. Sajnos kommenteket (érthető okoknál fogva) nem importálja, de annyi baj legyen.

A dolog szépsége, hogy az rss megváltozott, így azt frissíteni kell. Új cím itt. Ezt a jobb böngészők kattintással be tudják szippantani, ha pedig nem, akkor irány az oldal és ott jobboldalt található az rss ikon, amivel fel lehet venni.

Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki olvasott, és remélem továbbiakban is fognak:)

Hmm, hát hol is kezdjem? Az ugye tiszta sor, hogy kocka vagyok, ha mégse, akkor most már az. Na most, egy régi vágyam a saját notebook, mert mobil, kompakt, és feleslegessé teszi a jegyzetfüzetet (nomeg néhány esetben még a könyvet is..) az oskolában. A megvétele nem volt egyszerű, mert hát miért legyen az, de végül csak összejött a dolog. Lényeg a lényeg, ezeket a sorokat már a kütyün írom. Nem ágyban, annyira még nem kényelmesedtem el, de így is kényelmesebb mint eddig (gépen épp Elnök Emberei megy, a noti meg az ölemben, és úgy gépelek). A notebook egyébként netbook. MSI Wind U100. Szokásos netbook cpu-val (Intel Atom 1.6Ghz), 2GB ram, 120GB hdd. Más nagyon nem is lényeges. Illetve hát alap dolgok benne vannak, WLAN (b/g), Bluetooth, 10" kijelző, 1.5-2 óra üzemidő, meg egy sor egyéb tulajdonság, amik nem mindig fontosak. Ami fontos volt a megvételkor, hogy legyen gyors, egyszerű és hatékony. Ezeket teljesíti is, egyedüli szívfájdalmam a touchpad. Látszólag egy gomb van rajta, de valójában 2 gombos, és így eléggé megnehezíti a nyomogatást. De ettől függetlenül remekül használható gép, nem találom kicsinek a kijelzőt/felbontást, nem ordenáré a billentyűzet, ubuntu 9.04 -el minden simán megy, nem kellett plusz hardvert kutatni. Egy szó mint száz, jól érzem magam ezen a gépen:)

A Goldenblog ugye a HVG féle blog verseny, amit immár ötödszörre hírdettek meg. Különböző kategóriákban lehetett indulni, meg minden anyámtyúkja. Idén már jobban figyelemmel kísértem az eseményeket, mint tavaly, és nem azért, mert indultam valamilyen kategóriában, hanem mert szimplán jobban érdekelt a dolog. Azért húdenagy odafigyelésre nem kell számítani, ez kb azt takarta, hogy Google Reader-be felvettem minden kategória nyerteseit (és 2., 3., stb., stb., 10. helyezettjét). Na meg kicsi mérgelődés is volt a dologban... Mainstream kategóriában kicsit zavar a poltikai blogok előretörése. Miért nem lehet ezeknek külön kategóriát csinálni? (Igaz, ha jól tudom pont az első helyezett, a Vastagbőr nem csak politikával foglalkozik, hanem nagyjából minden amiben visszáságot vél felfedezni). Most nem arra akarok kilyukadni, hogy a számomra kedves blog, a Sorozatjunkie nem kapott jobb helyezést. Sőt! Pont úgy érzem, hogy nulla reklámmal elég szép az a 8. hely, csak nekem kicsit furcsa, hogyan kerülhet egy webbel, egy reklámokkal/médiával, egy tipikusan csajos, szakítós blog egy kategóriában. Természetesen tudom, hogy nem a zsűri dönt ebben a kategóriában, de kicsit elgondolkoznék a helyükben, hogy szükség van -e reformra ezen a téren. A másik téma, ami böki a csőrömet a versennyel kapcsolatban, az a reklám, kampány. Persze, megértem, van aki szeretne nyerni, mert elég kecsegtető ajándékokat raknak ki, de hát izé.. Van különbség aközött, hogy egy blog finoman elhelyezi a bannert az oldalán (és talán még posztot se ír róla), és aközött, hogy egy blog minden nap ír egy külön bejegyzést, hogy "szavazz rám!" (természetesen (legalábbis remélem) ez egy kisarkított példa volt, nem ujjal mutogatás). Tegnap Sorozatjunkie-n találtam rá erre az írásra, amivel nagyon egyet tudok érteni. Nem arról szól, hogy milyen jó blogod van, hanem arról, mennyi embert tudsz megmozgatni. És ahogy mondani szokták, nem a mennyiség, hanem a minőség az, ami számít. (Gondolom a készítők ezt akarták ellensúlyozni azzal, hogy mainstream-ben pontozni kellett, így mindenki legalább 5 blogról alkotott véleményt, ezálltal talán többekben felmerült a kérdés, hogy valóban megérdemli -e azt az első helyet szíve választottja.) Félreértések elkerülése végett: szerintem nagyon jó ez a verseny, nem akarnék másikat indítani (többek között mert energiám se lenne rá), csak van 1-2 dolog, ami böki a csőrömet, és ha odafigyelnének, valószínüleg ennyi bajom se lenne. De nem ezért kezdtem írni ezt a bejegyzést. Mint írottam volt, felvettem minden blogot jól a Google Reader-embe, hogy kicsit szélesítsem a látókörömet. Ez összesen 110 blogot jelent (mainstream kategóriában top20-at közöltek, és úgy éreztem kár lenne kihagyni a maradék 10-et). Csináltam belőle opml fájlt, így akárki felveheti pár kattintással a Reader-ébe, ha szükségét érzi. Itt a teljes lista, "külön-külön" pedig: gasztro+kult, it, szórakozás, tanácsadó+hír, fotó+helyi.érték+komplex illetve mainstream kategória a +10 helyezetettel. 2 blog nem került fel a listára, ez a Fényérzékeny és a Szakács Béla naplója, mert nem találtam feed url-t, hogy berakhassam. Használata egyszerű, de nagyszerű. A fájlokat lementjük, majd Google Reader-be belépünk. Annak jobb felső sarkában ott leledzik a Settings menüpont, azt szépen megnyomjuk. Sárgává változik az oldal, és a sötétebbik sárga (mondhatni narancs) részen egymás mellett lesznek menüpontok. Itt válasszuk ki az Import/Export-ot. A világosabbik sárga részen bejön egy beviteli mező, aminek lesz egy Tallóz vagy Browse gombja. Arra kattintva keressük meg az imént mentett fájlt, és nyomjuk meg az Ok gombot. Ezek után már csak az alatta lévő Upload gombot kell megnyomni, és máris láthatjuk a csodát! Jó szórakozást, olvasgatást mindenkinek.

Most megint egy ilyen post, hogy azért ha valakit érdekel, lássa hogy még élek vagy hasonló. Szóval életjel, pontokba szedve, és azok kifejtve szépen, mert az stílusos (frászt), és könnyen kezelhető (nekem biztos). Természetesen néhány helyen benyomás, vagy 1-2 gondolat ami éppen eszembe jut. Hosszú lett a post, így tessenek vigyázni hova lépnek. Ismétlem, hosszú lett az írás!